Az idén kárttika hónap fehér felének hatodik napján éppen Bódh Gajában időztem, s így abban a szerencsében volt részem, hogy jelen lehettem Szúrja ünnepén.

Na jó, elismerem, ez így kissé habókosan hangzik, elkél egy kis magyarázat. Kárttika a hindu holdnaptár hetedik hónapja, október-novemberre esik. A holdhónapokat ugyanez a naptár fekete és fehér, azaz sötét és fényes félhónapra osztja, ami a fogyó-, illetve a növekvő hold két-két hetét jelenti. A fehér félhónap (sukla paksa) hatodik napján – azaz az újhold utáni hatodik napon – rendezik meg a Nap fesztiválját. A cshath púdzsá jelentése pontosan ez: “hatodik napi szertartás”. Ez egyben a dívalí, a fény születésének ünnepe utáni hatodik nap Indiában. Nem véletlenül, hiszen Szúrja a hindu vallás napistene, minden földi élet, jólét és termékenység ura. Bódh Gajá pedig – nos, ez ugyanaz a Bódh Gajá, amelyet a buddhizmus szent helyeként, a Buddha megvilágosodásának helyszíneként ismerünk.

És milyen érdekes, bár kétségkívül nem véletlen, hogy a Napisten kultuszának erős helyi gyökereit jelző cshath púdzsá éppen erről a vidékről, a buddhizmus szent földjéről ered. Ez a régi Magadha, hatalmas államok és még hatalmasabb vallások bölcsője. Ma Bihár és Dzsarkhand állam foglalja magába ez a vidéket, amely – nem mellesleg – termékeny rizsföldjeivel már az ókorban az indiai kultúra fejlődésének anyagi hátterét szolgáltatta. Melyik volt előbb, a Buddha tanítása vagy a napkultusz? Valószínűleg az utóbbi, hiszen a Napot már a Rigvéda himnuszai is vallási tisztelettel övezik.

A cshath púdzsá tipikusan a lokalitáshoz kötődő fesztivál, népi ünnep. Bódh Gajába 5-10 kilométeres körzetből érkeznek a hívők a Lilandzsan (vagy Falgu) folyó partjára. (Zárójelben jegyzem meg, ez a folyó Nérandzsara néven a Buddha élettörténetéből is ismert, feltartott kezeivel ennek a pusztító áradását csillapította le a megvilágosodott Mester.) Más napünnepektől eltérően a cshath púdzsá során a lenyugvó és a felkelő napnak is áldoznak. A nők legszebb ruhájukban érkeznek, a férfiak bambuszfonatú tálcákon, hatalmas bugyrokban hozzák a fejükön az áldozati ajándékokat: gyümülcsöket, füstölőt, mécseseket és speciálisan erre az ünnepre készülő süteményt. Megint mások cukornádnyalábokkal a vállukon egyensúlyoznak. A Bódh Gajánál hatalmas, nagyrészt kiszáradt mederben több ágra szakadva kanyargó Lilajan folyó partjára napnyugtakor sereglenek a hívők ezrei. A sekély part menti vízen átgázolva a közeli keskeny szigetet veszik célba. Mi biztosan sajnálnánk összevizezni az ünneplő ruhánkat, de ők éppen ellenkezőleg, ezzel is kimutatják tiszteletüket és hálájukat az életadó Nap istenének. Mindenki hálát ad ilyenkor az életért, a föld terméséért. A nők termékenységért, gyermekáldásért, a családjuk jólétéért és boldogulásáért is fohászkodnak. Idősebbek és fiatalabbak, öregek és gyerekek kelnek át a vízen, ki-ki botladozva vagy vidáman gázolva, nevetgélve, szelfizve. Elhelyezik áldozati ajándékaikat, meggyújtják a mécseseket és a füstölőket, elmondják az ilyenkor szokásos imákat, majd újra vállukra veszik az áldozati ajándékokat és elindulnak visszafelé. Másnap napfelkeltekor ugyanúgy, ugyanazon a helyen megismétlik ugyanazt a szertartást.

Bihárban a cshath púdzsá háromnapos ünnep, amelyet sokan a régi szövegek előírásait követve fogadalommal, különleges felajánlással is megszentelnek. A Szkanda Purána szerint a hívő az első napon – kárttika fényes felének 4. napján – már csak egyszer fogyaszthat sóval készült főtt ételt. A hatodik napon szigorú böjt következik, amikor a böjtölő vizet sem ihat. Ez 36 óráig tart és a napfelkeltekor bemutatott szertartással végződik. Egy másfajta fogadalom szerint egyesek folyamatos leborulásokkal teszik meg a folyóhoz vezető utat. Sokszor egész családok tesznek fogadalmat, vagy csak a család nőtagjai, és a többi családtag támogatja őket. A böjtölő nők és férfiak erre a célra szolgáló vékony szárit, illetve ágyékkötőt viselnek. Alsóruha nincs rajtuk, az idősebb nőkön csólí sem. Megmerülnek a folyóban, fejükre vizet locsolnak – ebben a családtagok is segédkeznek. A tehetősebbek bráhmin pap vezetésével végzik el a bonyolult “szürkületi szertartást” (szandhjá arghja, azaz napnyugtakor vagy napkeltekor bemutatott vízáldozat), majd ennek tanúságául skarlátvörös jelet kapnak az arcukra, amely az orruk hegyétől a hajuk vonaláig húzódik.

Napkelte után vége a böjtnek, a családok hazatérnek. Azok a családok, akik böjtöltek és áldozatot mutattak be, ünnepi étkezést rendeznek, amelyre meghívják a rokonokat, barátokat. A felajánlott és megszentelt ételajándékokat is elfogyasztják. A bráhmin papok ilyenkor reggel látogatnak el a házakhoz, mantrákat recitálnak a család jóléte érdekében és beszedik az ezért járó adományokat (tkp. díjakat).

A cshath púdzsá különösen Észak-Indiában örvend nagy népszerűségnek, ahol százezrek tartják. Uttar Pradésben és Nepál egyes részein is elterjedt, valójában mindenhol, ahová a biháriak magukkal vitték, még a diaszpórában is.

Szerző: Renner Zsuzsanna