A lefejezett istennő

16p_Lajj_kA nőiség és a természet reproduktív erejének kapcsolatát végletes módon jeleníti meg egy különleges ábrázolási típus, amely az Istennőt teljesen ruhátlanul és fej nélkül, szülő pózban tárja elénk. Kezeiben sokszor lótuszt tart, sőt a fejét is gyakran kinyílt lótusz helyettesíti. Egyes esetekben magzatnak vagy fának ad életet.

Ezt az ábrázolási típust a kutatók többféleképpen nevezik, ki mezítelen istennőnek, ki szégyentelen asszonynak, ki megszemélyesített jóninak (jóni=női nemi szerv). Bár a többi is igaz, mégis talán az utóbbi a legtalálóbb. Az istennő lábait szétterpesztve guggol, szeméremdombja (és nemi szerve) csupaszon közszemlére téve. A kezében tartott és a fejét helyettesítő lótuszok a vegetációval való szoros kapcsolatára utalnak. Fát szülő változatában mintegy a természetnek ad életet. Mivel azonban a terhességére sohasem utal nagy has, az ábrázolás inkább a termékenységgel állhatott kapcsolatban.

Lótusfejű termékenységistennő (Laddzsá Gaurí). Madhya Prades, 6. század. Metropolitan Museum of Art, New York, Samuel Eilenberg Collection
Lótuszfejű termékenységistennő (Laddzsá Gaurí). Madhya Pradesh, 6. század. Metropolitan Museum of Art, New York, Samuel Eilenberg Collection

A női termékenység és az önmagát reprodukáló vegetáció ezen az ábrázoláson szinte teljesen azonosul egymással. A nőiség itt nem más, mint reproduktív gépezet. A nőalak levágott feje a személyiségétől való megfosztottságot jelzi, alávetettséget a funkciónak, amely, ha mégoly magasztos is, biológiai funkciójára redukálja a nőt.

Joggal mondhatja erre bárki, hogy az utóbbi mondatok jelenkori megközelítést vetítenek vissza egy olyan korba, amely – ahogy magam is annyi helyen leírtam már – a

Laddzsá Gaurí. Dekkán-félsziget, 6. század. Zsírkő, 6,6x7,6 cm. British Museum, London
Laddzsá Gaurí. Dekkán-félsziget, 6. század. Zsírkő, 6,6×7,6 cm. British Museum, London

természetközeliség, a természettel való együtt lélegzés megannyi tanúbizonyságát hagyta hátra. Ez igaz is. India a legutóbbi időkig a falvak Indiája volt, ahol a vidéken élők millióinak megélhetése függött – és függ ma is – a föld termékenységétől. A termékenységnek ezért óriási jelentősége volt. Az emberi kapcsolatok, a család felől nézve pedig, különösen a későbbi hinduizmusban, az elsőszülött fiúnak az atyával szembeni kötelezettségei, melyek között a halotti rítusok bemutatása áll az első helyen, az utódnemzésnek különös jelentőséget kölcsönöztek. A termékenység, a reprodukció ezért az indiai kultúra központi kérdése. A termékenység minden. De éppen ezért mégis van létjogosultsága a „szégyentelen nő” ábrázolása láttán önkéntelenül megfogalmazódó gondolatoknak.

A fentiek fényében nem meglepő, hogy az indiai nő számára a meddőség nagy szerencsétlenség. Már csak azért is, mert ki is lehetne más meddő, mint ő. A gyermekáldás elmaradásáért a férfiak még ma is legtöbbnyire a nőt hibáztatják, és szóba sem jön, hogy meddőségi vizsgálatnak vessék alá magukat. A meddőségről beszélni is tabutéma. A nők mindenféle praktikákat bevetnek teherbe esésük érdekében, például – ma is – az efféle ábrázolások jóniját ghível (tisztított vajjal) és sáfránnyal kenegetik, hogy gyermeket foganjanak. A nemi szervüket feltáró erotikus nőábrázolásokon gyakran látjuk, hogy a nemi szerv környékén a szobor fényesre van simogatva. Ez nem másnak, mint a gyermekáldásra vágyó férjes asszonyok érintésének köszönhető.

Wendy Doniger O’Flaherty, az indiai mitológia szakértője, a chicagói egyetem professzora a világ vallásait és kultúráit tanulmányozva továbbmegy ennél. Off with her head (1995) című könyvében a nő hangjának és identitásának helyét, a női fejet veti alá kulturális szempontú vizsgálatnak. Kifejti, hogy a női fej a nemek közötti klasszikus megkülönböztetés megzavarásával fenyeget, mivel e megkülönböztetés a férfiakat a beszéddel, az identitással és az ésszel kapcsolja össze, míg a nőket a hallgatással, az anonimitással és a hússal. A kötet szerzői amellett érvelnek, hogy a nő szexuális és reproduktív testként való tárgyiasítása szimbolikus lefejezésükhöz vezet. A lefejezés szimbolikus értelemben megtörténik a mítoszokban, a gyakorlatban pedig az olyan szokásokkal, mint a lefátyolozás és a kozmetikázás, amelyek révén a nők arca testük meghosszabbításává válik.

Szerző: Renner Zsuzsanna

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s