Ki volt Selva Raja Yesudian?

Idén száz éve született Dél-Indiában (1916-1998). Magyarországra jött tanulni, majd itt ragadt, és a művészi tehetségű és spirituális vonzalmú Haich Erzsébettel jógastúdiót alapított. A háború után emigrálni kényszerültek és Svájcban folytatták a modern jóga népszerűsítését, amely ilyenformán – ki hinné – éppen Budapestről indult európai hódító útjára.

Yesudian egy madrászi (ma: Chennai) keresztény család gyermekeként látta meg a napvilágot 1916 februárjában. Apja a családi hagyománynak megfelelően ájurvédikus orvoslással foglalkozott, de a család katolikus volt, így Yesudian katolikus neveltetésben részesült.

Beteges, vézna gyerek volt. Az angol iskolában, ahova járatták a szülei, testnevelésből felmentést kapott, a betegség hosszú ideig ágyhoz kötötte. Tizennégy évesen tüdőgyulladást kap, majd súlyos izomsorvadást, melybe kis híján belehal. Apja tehetetlen és a család elkészül a legrosszabbra.

Úgy látszik azonban, Yesudian szülőhelyének vidéke különösen alkalmas arra, hogy regényes sorsok szövődjenek: nem messze ide az a hely, ahol a regény- és filmbeli Pi, alias Piscine Molitor Patel gyermekkora is játszódik, mielőtt családja hajóra száll, hogy új hazát keressen. Yesudian története alig valamivel kevésbé ámulatos, ám annál valóságosabb.

Miután gyógyíthatatlannak nyilvánítják, megszökik hazulról, és találkozik egy Mohan Singh nevű jógatanítóval. Két hónapi gyakorlás után apja alig ismer rá: domborodik a mellkasa, válla szélesebb, combja és karja megizmosodott. Az iskolában immár ő a legerősebb, anélkül, hogy a tornaórákon valaha is részt vett volna. Dacolva a természet és a tudomány törvényeivel, úrrá lett a gyógyíthatatlan betegségen – így emlékezik évekkel később életének erre az időszakára. „Bebizonyítottam a szellem vitathatatlan hatalmát az anyag felett” – írja már Budapesten, a Sport és jóga című könyve előszavában.

Utoljára 20 éves korában, apja halála után látja guruját, ekkor közli vele, hogy hosszabb európai útra indul. 1937-ben hagyja el Indiát. Az indiai cserkészszövetség segítségével jut el Budapestre, hogy orvostudományt és testnevelést tanuljon. Hamar megszokja az új körülményeket, az itteni szokásokat és gondolkodásmódot. A Testnevelési Főiskolára jár és tökéletesen megtanul magyarul. Úgy tűnhet, mintha hamar elfelejtette volna, honnan jött, de nem így van: feltett szándéka, hogy az ősi indiai gyógymódot összehasonlítsa a nyugati orvoslással. Később bőséges alkalma nyílik megmutatni, mit tanult Indiában a szellem elsőbbségéről az anyaggal szemben.

Budapesten kapcsolatba kerül Haich Erzsébettel, s bármily különösen hangzik is, Erzsébet – vagy, ahogy ő nevezi, Böske – az, aki beavatja az indiai bölcselet és spiritualitás rejtelmeibe. Ő ismerteti meg a világlélek és az egyéni lélek azonosságát hirdető advaita filozófiával, Sankara és Ramana műveivel, valamint Paul Brunton könyveivel. Ennek hatására később Ramana Mahársi és Srí Rámakrisna lesznek a példaképei. Bár Ramana Tiruvannámalaiban lakott, közel Yesudian szülőhelyéhez, mégsem találkoztak személyesen.

Ki volt Haich Erzsébet?
Szobrász, író és misztikus (1897-1994). Jómódú felső középosztálybeli család második gyermekeként született Budapesten. Apja, Haich Károly a vasútnál volt főtanácsos és igazgató. Nővére festő, öccse hegedűművész lett. Tehetsége festőként, szobrászként és zongoraművészként egyaránt hamar megnyilvánult. Gyerekkora magányosan telt, úgy érezte, a családból senki nem érti meg. Többnyire különösnek, furcsának tartották, s ez egész életét végigkísérte. Pásztor János szobrászművész növendéke volt, majd az apja által építtetett hatalmas stúdióban önállósította magát. Kétszer házasodott, szobrászként Neszthy Egonné néven is ismert. Egy fia született. Munkái közül néhány szobor és emléktábla ma is fellelhető. Nagycenk-Hidegség vasútállomása – ma védett műemlék – oromzatán ma is látható festménye, amely jól mutatja kapcsolatát a népies szecesszió korabeli művészeti irányzatával.

Minthogy a nyugati orvoslás alapvetően különbözik az indiaitól, Yesudiant sokszor kérték, fejtse ki a gondolatait. Ilyenkor beszélt a hatha jógáról és a rádzsa jógáról, mint az emberi test és szellem fejlesztésének legtökéletesebb eszközéről. Ennek nyomán sok barátja elkezdett érdeklődni a jóga iránt, és kérték, tartson előadásokat és írjon könyvet. Rövid cikkei azonnal pozitív visszhangra találtak, de Yesudiant zavarta a nagy nyilvánosság és inkább visszatért tanulmányaihoz. Azonban ekkor már semmi sem állíthatta meg a legkülönbözőbb társadalmi csoportokból érkezők érdeklődésének hullámát.

Ekkoriban találkozott Erzsébettel, aki a 30-as években fogadott fiaként magához vette és gurujává lett. Yesudiannal szorosan együttműködve Erzsébet 1939-től előadássorozatot indított a jógáról. 1941-ben jelent meg Yesudian könyve, a Sport és jóga, amely valójában illusztrált jóga kézikönyv. Nagy sikert aratott, az első kiadás 5000 példánya három hónap alatt elfogyott, és kevesebb, mint 18 hónap alatt kilenc kiadást ért meg.

Ugyanebben az évben nyitották meg első közös jógastúdiójukat Erzsébet műtermében Budapesten. 1948-ig, amikor is az ország elhagyására kényszerültek, kulcsszerepet játszottak a jóga magyarországi elterjesztésében. 1943-ban, még Magyarországon jelent meg Yesudian következő könyve Mi a jóga? címmel (később Rádzsa-jóga címmel is kiadták), valamint a Jóga-sport dióhéjban és Az erő, egészség és fiatalság megőrzésének módja ősi hindu lélekző- és testgyakorlatok útján című könyvecske.

Jógatanítványaik között az irodalmi és kulturális élet olyan ismert alakjai is szerepeltek, mint Weninger Antal, Tamkó Sirató Károly, Baktay Ervin. A tanítványok tollából több személyes visszaemlékezés maradt fenn. A jóga tanításában Erzsébet és Yesudian ismeretei és személyiségük szerencsésen egészítette ki egymást: Yesudian eleinte az orvosi és egészségi vonatkozások, Erzsébet a spirituális és misztikus aspektusok iránt vonzódott. Azonban Yesudian sem maradt mentes a spirituális élményektől. Bár ezek többsége, a korábbi életeire való visszaemlékezése Budapesthez kötődik, első látomása a második világháború végén, az oroszországi hadifogságban érte.

1948-ban politikai okok miatt kényszerültek elhagyni Magyarországot, nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy az államrendőrség egyre nagyobb gyanakvással figyeli a tevékenységüket. Svájcban telepedtek le és mintegy ötven évet éltek le ott. Mindent megvalósítottak, amit szerettek volna: ásramot hoztak létre, írtak, tanítottak, rendszeres jógapedagógiát dolgoztak ki, és nemzetközi elismertségre tettek szert a világ számos nyelvére lefordított könyveik révén. Erzsébet mind a négy könyvét – Szexuális erő és jóga, Beavatás, Rádzsa-Jóga, Sorsunk és a jóga – Svájcban írta.

És ki volt Umrao Singh Sher-Gil?
Az igazsághoz tartozik, hogy a jógát nem Yesudian hozta Magyarországra, hanem valószínűleg Umrao Sher Singh, az indiai modern festészet egyik legtehetségesebb művészének – sokak szerint a modern indiai festészet elindítójának –, az anyai ágon magyar származású Amrita Sher-Gilnek az édesapja. Amrita Sher-Gil Magyarországon született 1913-ban. Édesanyja, Gottesmann Marie Antoinette, Baktay Ervin nővére egy szikh arisztokratához, Umrao Singh Sher-Gilhez ment feleségül. A pár Indiában telepedett le, majd 1913-ban Magyarországra jöttek, mert Marie Antoinette itt szerett volna életet adni gyermeküknek. A háború kitörése azonban közbeszólt, csak 1920-ban tudtak visszatérni Indiába. Magyarországi tartózkodásuk alatt szoros barátság szövődött Baktay Ervin és Umrao Singh között, s minden bizonnyal a beavató beszélgetések eredménye, hogy Baktay egy életre eljegyezte magát az indiai kultúrával. Valószínűleg Umrao Singh volt az első, aki jógát tanított Magyarországon – sok neves művész, színészek, színésznők, festők és írók voltak rendszeres vendégek a házában ittlétének évei alatt.

A bejegyzés szerzője: Renner Zsuzsanna