Ha India és Himalája, akkor fenséges hegycsúcsok, fagyban és szikrázó napsütésben meditáló aszkéták, szédítő mélységek felett himbálózó kötélhidak, hegymászók és alaptáborok, sziklákhoz tapadó kolostorok jutnak eszünkbe, de a vízerőművek? Egészen más után keresgélve futottam bele, gyanútlanul, a Karcham Wangtoo-i vízerőmű építéséről szóló filmbe, nem is gondolva, milyen izgalmas ez a téma.

Az erőmű 2011 óta működik az indiai Himalájában, Himachal Pradesh állam Kinnaur nevű kerületében, 1813 méter tengerszint feletti magasságban. A Sutlej folyó kelet-nyugati völgye ez, amely csak eggyel van északabbra, mint az a völgy, amelyikben a Gangesz ered. Tiszta időben idelátszik Siva hegye, a Kailásza (Kailash) és itt halad a Hindustan-Tibet Highway, azaz az út Tibetbe.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az erőmű 1000 megawatt teljesítményével, ha nem is a világ legnagyobbika, de az élbolyban van. Építése azonban az elképesztő természeti és infrastrukturális körülmények miatt, illetve az utóbbiak szinte teljes hiánya miatt a tervezőktől olyan mérnöki teljesítményt és az építőktől olyan hatalmas emberi erőfeszítést igényelt, ami szinte drámaivá tette az építkezést, és ami miatt érdemes megnézni ezt a nem is rövid, 43 perces filmet.

A létesítmény és építése bővelkedett a legekben, egyrészt ami a műszaki paramétereket illeti, amelyek önmagukban csak számok, de a létrehozásuk lenyűgöző. A legizgalmasabb pillanatok mégis azok, amikor a természet közbeszól, és a gigantikus munkát megsemmisülés veszélye fenyegeti.  A Sutlej kis híján áttöri a gátat, majd az összekötő folyosóban ismeretlen eredetű gőzök törnek elő, talán magmás működés következtében, és a hőmérséklet 98 C fokig emelkedik.

A legelképesztőbbet azonban a végére tartogatja a film: ahhoz, hogy a már működő erőmű által generált áramot emberlakta helyre szállítsák, 270 kilométeren kell a vezetéket, s hozzá ötszáz magasfeszültségű átviteli tornyot megépíteni egy meredek falú, mély völgyektől tagolt úttalan terepen. Hogy úttalan, az szó szerint értendő, semmiféle út nincs itt, nem hogy szállításra alkalmas. Az építéshez szükséges harminc tonnányi anyagot és felszerelést a 7000 munkás gyalog szállítja! A völgyek fölött kifeszített acélhuzalokon egyenként húzzák át őket, kezükben a szállítmány kire-kire eső részével.

A végén a bráhmin papok is megérkeznek és ünnepélyes szertartás keretében felszentelik az erőművet, mert csúcstechnológia ide vagy oda, égi áldás nélkül nem fog menni a dolog, és ebben nagyon igazuk van. A hegyekkel nem árt vigyázni, amint azt számos példa és az építkezés során tapasztalt intő jelek is bizonyítják.

A filmben elhangzó számok, épp mert olyan nagyok, szintén lenyűgözőek, ezért értelmezésükhöz ide írok pár adatot. India vízenergia-potenciálja 149 gigawatt. Ez azt jelenti, hogy ennyi lenne a teljesítménye, ha megépülne az összes erőmű, amivel ez a potenciál kihasználható. Ehhez még, ahogy elhangzik, 120 000 megawatt hiányzik, ami azt jelenti, hogy a film készültekor (2013) a lehetséges 149 GW-ból mindössze 29 GW működött. Összehasonlításul: Németországban például csak napenergiából 38 gigawatt teljesítmény áll rendelkezésre, és ott van még a szélenergia is és sok egyéb, amelyek miatt a német piacon kifejezetten olcsó az energia. Ugyanezért Ausztria nem is épít erőműveket, legfeljebb régieket újít fel, jelenleg Vorarlbergben egy 450 és egy 120 megawatt teljesítményű erőművet, de  a felújítással nem növelik, hanem csökkentik a termelést. A másfél milliárd dollár költségen megépült Karcham Wantoo-i erőmű által megtermelt energiamennyiség tehát, India energiaínségét ismerve, ha több is mint csepp a tengerben, de mindenesetre csak a kezdet, és még jó néhány ilyenre lesz szükség, hogy India régiós nagyhatalmi ambícióit és az olyan álmait, mint a “Hundred Smart Cities”, megvalósíthassa – de erről majd legközelebb.

A film elérhető itt https://www.youtube.com/embed/w5ENSijglx0” target=”_blank”>http://

Szerző: Renner Zsuzsanna