विश्वरूप    Viśvarūpa   Visvarúpa

 

Visvarúpa azt jelenti, „különféle formák”, „minden forma”, de azt is, hogy színes, változatos, sokrétű, elsősorban a bennünket körülvevő világ formát öltött jelenségeire vonatkoztatva.

Mit jelent ez?

 

Indiában az idő – a világegyetem végtelen ideje – periodikusan ismétlődő ciklusokra tagolódik, melyekben teremtés és pusztulás, a teremtett világ fennállásának és visszahúzódásának szakaszai mint kozmikus nappalok és éjszakák váltják egymást. A világ teremtésére vonatkozó indiai elképzelések közül a legnagyobb vizuális erővel bíró számomra éppen az, amely szerint az új teremtés kezdetén a világ összes lénye a teremtő Visnuból árad ki, s a végső pusztuláskor oda hull vissza. A két teremtés közötti éjszakában csak az ősvizek léteznek, felettük mozdulatlan éjszaka honol. Az előző teremtésnek mindent felemésztő tűzvész vetett véget, majd a világ maradványait özönvíz mosta el, s az áradat nyomán mindent elborító vizekben a világ jelenségei a formátlanság állapotában, feloldottan, rejtetten léteznek.

A sötét óceán felszínén a Végtelenség Kígyója, Ananta lebeg. Másik neve Sésa, ’maradék’, vagyis az előző teremtés maradéka, aki emiatt a teremtések közötti folytonosságot képviseli. Összetekeredett gyűrűin fekszik Visnu. Álmában megjelenik a világmindenséget benépesítő lények serege, majd az új teremtés napjának kezdetén kiárasztja magából azokat. A kozmikus éjszaka nappalra vált, a formátlanság mélyén addig rejtett formák láthatóvá válnak.

A lények serege valójában Visnuban létezik, hiszen ő maga a mindenség. De az általa teremtett világ, amely körülvesz bennünket, s amelyet érzékcsalódásaink valóságosnak mutatnak, valójában csak káprázat, illúzió, májá, Visnunak, a nagy varázslónak a játéka. Visnu olykor felfedi ezt a mindent magában foglaló, végtelen és félelmetes valóját, amelyben benne kavarog a világmindenség valamennyi lakója. Ebben a megjelenésében Visvarúpa a neve – aki minden formát magában rejt, akinek teste a világegyetem. Ábrázolásain – inkább utalásszerűen – feje körül dicsfényt formálva vagy fejek hosszú sora formájában jelenik meg a lények népes serege.

De Visnu azért is viseli a Visvarúpa nevet ’sokféle formájú’ értelemben, mert a világ rendjét fenntartó istenként időről időre különféle formákat öltve alászáll a földre, hogy a démonok által fenyegetett világ rendjét helyrezökkentse. Visnunak ezek a földi megtestesülései az avatárák, ’alászállások’.

“Noha születetlen és haláltalan vagyok, s noha minden lény ura vagyok, saját természetem fölött is uralkodva megszületek a magam teremtette káprázat révén.
Valahányszor az igazság aláhanyatlik, Bhárata, és eluralkodik a törvénytelenség, én megalkotom önmagamat.
Az igazak oltalmára, a gonoszok elpusztítására, az igazság uralomra juttatására koronként testet öltök.”

Bhagavad-gítá IV, 6–8. Vekerdi József fordítása.

A Mahábhárata eposz nagy csatája előtt Visnu-Krisna, azaz Visnu Krisna alakjában szól így a harcos Bharata-nemzetség sarjához, a harcos Ardzsunához, amikor felfedi neki univerzumot felölelő valódi mivoltát. Névként tehát elsősorban Visnu-Krisnához kapcsolódik a Visvarúpa. Olykor azonban jelentheti Sivát is, sőt lehet a tűz hét nyelve egyikének a neve is. Az ind irodalom több szerzője is viseli ezt a nevet. Mindezeken kívül pedig ezeken az oldalakon szándékom szerint az indiai világ művészet által tükrözött, kimeríthetetlenül gazdag és színes jelenségeire, formáira utal, amelyek közül szeretnék minél többet és minél változatosabban megmutatni.

Szerző: Renner Zsuzsanna