Delhi, a „dzsinnek városa”
दिल्ली hindusztáni kiejtése: Dillí

Kevéssé ismert vagy nyilvánvaló, de tény, hogy a mai Delhi városszerkezetének alapvonalait és történeti arculatát elsősorban az indiai iszlám és a britek formálták, a területén egykor létezett hindu királyságok nyomát ma alig találjuk. Észak-Indiában ugyanis a 10. század második felétől egymást követték a muzulmánok Közép-Ázsiából vagy Perzsiából kiinduló rabló hadjáratai, majd a 13. század elején Delhi központtal megalakult a Delhi Szultanátus. Az indiai iszlám állam a későbbiekben folyamatosan terjeszkedett, annyira, hogy a 18. század elejére – akkor már a Mughal (korábbi közkeletű nevén Mogul) dinasztia alatt – fennhatósága alá vonta az indiai szubkontinens legnagyobb részét, a legdélibb csücsök kivételével. A Mughalokat pedig a britek váltották India kormányzásában.

Delhi városa mindez idő alatt az egymást váltó dinasztiák székhelye volt. A hagyomány Delhi „hét városáról” beszél, de valójában tíz település nyomát követhetjük. Ezek közül az első kettő: Indraprasztha, az eposzbeli Pándavák legendák homályába vesző székvárosa és Surajkund az, amelyik a hindu múlthoz köthető. Hét város – ma már persze csak romok – az itt élt muzulmán dinasztiák öröksége, az utolsó számozott város pedig Újdelhi, a modern India britek alapította fővárosa.

Az utóbbi években immár számozatlanul, de annál elképesztőbb ütemben növekszik Delhi, egymás után kebelezve be a környék kisebb-nagyobb településeit. Lakosságát a külvárosokkal együtt ma mintegy 25 millióra (!) becsülik, területe fél Magyarországnyi. Ne csodálkozzunk hát, ha a mai Delhi nyüzsgő forgatagában sokat kell utaznunk, vagy akár egész napos kirándulásokat tennünk, ha az egykori városok emlékeinek felkutatását vettük a fejünkbe. Fáradozásunk jutalma jó esetben nemcsak néhány romantikus épület vagy rom lesz, hanem megérezhetünk valamit abból a mesés, arab-perzsa-török eredetű kultúrából is, amelyről első közelítésben Aladdin és az Ezeregyéjszaka jut eszünkbe, esetleg Omar Khajjám versei és a müezzinek imára hívó éneke. De ebben a kultúrában gyökerezik a klasszikussá lett hindusztáni zene éppúgy, mint a miniatúrafestészet, az indiai szőnyegszövés, a hímzések sok fajtája, a drágakőfaragás és a fémművességek sora, az észak-indiai „mughlai” konyha finomságai (húsevők előnyben!) és sok-sok egyéb, nem beszélve persze magáról az építészetről. Tudósok, zenészek, költők és költői versenyek, lefátyolozott nők, mesés brokátok és suhogó selymek – erről a mesés Delhiről, India történelmi fővárosáról írt lebilincselő könyvet William Dalrymple City of Djinns (1993) címmel.

A mögöttes társadalmi-gazdasági szerkezet és vallás és annak külszíni megnyilvánulásai – a sátrakkal vonuló szultáni hadak, török síp, janicsárok, táncoló dervisek és rózsát nevelgető Gül baba – maga is dervis – saját történelmi múltunkból, tanulmányainkból, filmekből ismerősek lehetnek számunkra. Ennek a kornak a romantikáját ma már nagyon kell keresni Delhiben, de azért ne higgyük, hogy India fővárosa csupán egy a túlméretezett, szennyezett levegőjű, forgalmi dugóktól bénított ázsiai nagyvárosok között.

Elöljáróban jól jöhet egy kis elméleti alapozás. Az iszlám építészet legfontosabb épülettípusai – mindenütt, így Indiában is – a mecset (maszdzsid), a minaret, a síremlék, az erőd, a palota, és hozzátehetjük még esetleg az iskolát (medresze). Tiszta, egyszerű formák, tágas terek jellemzik, a szimmetria és a geometria, valamint csekély díszítettség – legalábbis a mi szemünknek így tűnhet. Az emberábrázolás tilalma miatt ugyanis az épületornamentika elsősorban kalligráfiát, geometrikus és növényi motívumokat, kőberakást, arabeszkeket jelent. Alapvető építészeti forma a kupola, a boltív, a szamárhátív, s jellegzetes megoldás az elemek ismétlődése az épület külső részén éppúgy, mint a többszintes, egybefüggő belső terekben.

Az erődökön (qila, ejtsd: kilá) belül mindenféle épülettípus megtalálható, bár az előkelők palotái (havélí) inkább az alsó városban sorakoztak. Az alsó város is a felfedezni valók közé tartozik, bazárnegyedével, sikátoraival, lakóival és enni-innivalóival. Ez az alsó város Delhi esetében a Vörös Erőd tövében elterülő, egykor fallal körülvett Ódelhi.

Kezdjük a muszlim Delhi megismerését egy könnyű kikapcsolódással a Lódhí Kertekben (Lodhi Gardens). Gyönyörű, fás-virágos park, bármikor jöhetünk ide hűsölni, de legjobb reggel, amikor a 15. századi épületeken kívül a madarak exotikus füttyében is gyönyörködhetünk. (Erről legalább olyan híres a kert, mint a romjairól.) Kókila és bulbul, már a nevük is mesés. Bulbul, az olyan, mint a bülbül. Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra… igen, ez is ismerős, de most meg is tudhatjuk, mi az a bülbül. Dallamos neve alapján talán kicsit csalódottak vagyunk, hogy a verébalakúak közé tartozik, de azért a mi verebünknél jobb kiállású kis madár, karcsúbb is, hosszabbak a faroktollai, egy kis piros folttal bolondítja meg a színeit, a fején pedig egészen punkos tolldíszt visel. Ami a hangját illeti, vidáman fütyülget, tehát a csipogásnál többet tud. És résben mivel mindezt az állatok világnapján írom, utánanéztem, és meg kell jegyezzem azt is, hogy ezt a kedves bulbult a világ száz leginvazívabb idegen faja között tartják számon. De legalább a kihalás veszélye nem fenyegeti:-) A park bejáratánál angol és hindi nyelvű tábla ismerteti a bent élő madarakat.

A Lodhi Gardens nem messze esik a Khan Markettől, ahol sok egyéb mellett az egyik legjobb delhi könyvesbolt található:-)

A muszlim Delhi felfedezése nemsokára folytatódik.

Szerző: Renner Zsuzsanna