Üdv, köszöntés Ganésának!
Így kezdődnek a régi írásművek Indiában, fohásszal az elefántfejű Ganésához, a kezdet istenéhez, de hozzá imádkozik mindenki, aki valamibe fog, mert ő az, aki elhárítja az akadályokat, s így ő minden vállalkozás sikerének kulcsa. Legyen ezért az első bejegyzés itt is az övé.
.
ॐ गणेशाय नमः
Oṃ gaṇēśāya namaḥ
Óm Ganésája namah
Üdv, dicsőség Ganésának!
Joviális alakja lépten-nyomon feltűnik, elefántfeje, ormánya, pocakja, hatalmas fülei eltéveszthetetlenül felismerhetővé teszik. Mitológia anekdoták sora meséli, hogyan nyisszantotta le isteni atyja, Siva a hitvesi ágya körül leskelődő fiacskája fejét, majd illesztette vigasztalhatatlan isteni anyjának, Párvatínak tett ígérete szerint az első arra járó élőlény – történetesen egy elefánt – fejét gyermeke nyakára, aki ettől fogva elefántfejű. De arról is számos elbeszélés szól, hogy hogyan tört le a bal agyara.
Az indiai mitológia anekdotázik, látszólag hétköznapi, máskor csodás történetek
végtelen sorát meséli a népes istenvilág tagjairól. A kövérkés Ganésával kapcsolatban azonban ne ítéljünk elhamarkodottan. Lehúzza ugyan a pocakja, akár kényelmesen üldögél, akár totyakosan táncol, akár jógapózban meditál, de valójában Védatudó bölcs ő, jóllehet nem az aszkétikus fajtából. Miközben a bal kezében tartott süteményes tálcáról ormányával rakosgatja szájába az édességgolyókat, letört agyarával a Védák szent szövegeit írja. Mint hindu istenség, természetesen a bráhminok papi rendjébe tartozik – erről árulkodik a felsőtestén átvetett beavatási fonal. Aligha foglalkozhatna másképp a szent szövegekkel, hiszen ez a bráhmin (bráhmana) papok kiváltsága Indiában. Az édesszájú bráhmana egyébiránt az indiai irodalom visszatérő motívuma, de Ganésa valószínűleg mindegyikükön túltesz, jókora pocakját össze kell kötnie, hogy szét ne durranjon. Kobrazsineggel.
Neve azt jelenti, hogy a ganáknak, Siva félisteni törpékből álló kíséretének az ura. Gyakran jelenik meg isteni családja körében. Apja a hatalmas Siva, anyja Párvatí, a Himalája szépséges leánya, testvére a hadisten Kárttikéja, hátas állata a patkány. A családokba szerveződő főistenek és körük, az istenségek elmaradhatatlan társaiként a hordozó állatok a hindu istenvilág sajátos tartozékai. Utóbbiak egy-egy istenség legjellemzőbb tulajdonságát fejezik ki, csak másképpen. A patkány például nem ismer akadályt, mindenen áthatol, és e tulajdonságánál fogva válhatott az akadályokat legyőző Ganésa kísérőjévé. Indiában előszeretettel nevezik egérnek, de valójában minden kétséget kizáróan patkány.
Mindez meglehetősen meghökkentő lehet annak, aki először szembesül a hindu istenvilággal. Kedves, naiv, mesés vagy bizarr, mindenesetre nagyon távoli a zsidó-keresztény vallási hagyományoktól. Állatistenségek, az istenek mellé rendelt hordozó állatok és az állatok tiszteletének sok más megnyilvánulása lényeges vonása a hindu vallásnak, és legalább akkora különbséget jelent a hozzánk földrajzilag közelebb álló nagy vallásokhoz képest, mint az istenek népes serege. Az állatistenekkel már az ókori görögök és rómaiak sem igen tudtak mit kezdeni, például amikor Egyiptomban szembesültek ezzel a jelenséggel. A középkorban pedig az Indiáig eljutó utazók egyenesen borzadállyal tekintettek az állatfejű istenségekre. Egyébként a sokkarú, sokfejű ábrázolásokra is.
Amennyire furcsa vagy idegen lehet az indiai istenvilág és az állatvilág közelsége,
annyira természetes Indiában. A mítoszokat át- meg átszövik az állatlakú megtestesülések történetei, az állatvilág ilyen vagy olyan szerepkörben, lépten-nyomon felbukkanó tagjai. Buddha, aki előző születéseiben különféle állatok alakjában élt a földön, vagy Visnu, aki hal, teknős, vadkan és félig-oroszlán képében is alászállt a földre a világ rendjét helyreállítani. Hogyan kell ezt értelmeznünk? India vallásosságában nincs túl kicsi és nincs túl nagy, túl magas vagy túl alacsony, ami kilógna a teremtésből. Minden lény – emberek, állatok, istenek, de még az ellenlábas démonok is – ugyanannak a hatalmas, szövevényes és forgandó világnak a részesei, amelyben mindennek és mindenkinek helye van. India tudván tudja, hogy a világ körforgás, hogy a leghatalmasabból is válhat a legapróbb hangya egy következő születésben. India ezért magához öleli az egész teremtést.
A teremtésnek ez a körforgása a szamszára, a lét forgataga, amely a lelkek vándorlásának végtelen és egymásba fonódó szálaiból szövődik, s amely mindent magában foglal. Mindent és mindennek az ellentétét is, jót és rosszat, pozitívat és negatívat, mert ez a teljesség. Indiában a teremtett világ, ha úgy tetszik, zárt rendszer, amely az ellentéteket önmagában hordozza. A „bukott angyalok” nem zuhannak ki a teremtésen kívülre, a „gonosz” nem a teremtésen kívüli ellenpólusként létezik, hanem – bár folytonosan zajlik a küzdelem ellene – megvan a maga helye a teremtésen belül. A teremtés a legfőbb istenségben létezik, onnan árad ki, és a világ pusztulásakor oda hull vissza. A teremtő isten szelleme átjárja a teremtett világot, amelyben a lények újjászületések végtelen során át járják a lélek fejlődésének útját. A lélekvándorlás hite összeköti és átjárhatóvá teszi a létformákat: az istenek, az emberek és az állatok világát. Innen ered minden élet tisztelete, a nem-ártás elve, de még a vegetarianizmus is.
Az embertestű, elefántfejű, patkányon utazó Ganésa magában hordozza mindennek a jelképiségét. Megtestesíti az isteni, emberi és állati létszférák elválaszthatatlan egységét és egymásra utaltságát, és bölcs derűjével adja tudtunkra, hogy mindez így természetes.
Tisztelet és üdv ezért Ganésának, aki legyőzi az akadályokat. Óm, Ganésája namah!
Szerző: Renner Zsuzsanna
Visvarupa 